Pistivőfély apuka lett – 14. rész

365 nap, 365 szó...

Egy éve, hogy a világ átrendeződött bennem és körülöttem. Minden korábbi gondolatom arról, mit jelent élni, szeretni, félni vagy örülni… új értelmet nyert.

Rég írtam, nem véletlenül, erre vártam, hogy összefoglaljam az első évünket. Most rájöttem, mibe is kezdtem, egy biztos: minden perce megérte, megéri.

Emlékszem, amikor először megláttam. Apró volt, ijedt, és mégis gyönyörű – abban a pillanatban tudtam, hogy ez az a találkozás, amire egész életemben vártam. A karomban tartottam, és azt motyogtam, hogy "itt vagy, végre itt vagy, oh, mennyire vártunk rád." Azóta is minden reggel rácsodálkozom: tényleg itt van. És tényleg az enyém, a miénk.

Az első hónapok igazán káoszosak voltak. Álmatlan éjszakák, cumisüvegek mindenhol, pelenkák hada. amerre csak néztünk. Néha úgy éreztem, elvesztem önmagam. Máskor meg úgy, mintha újra megtaláltam volna. A feleségemmel néztük, ahogy egy apró nyöszörgés is képes kiforgatni minket önmagunkból. De ahogy telt az idő, és a fiam először rám nevetett, először megfogta az ujjam, először fordult a hangom felé – mintha ezek a pillanatok ragasztották volna össze újra az identitásomat. Már nem csak férj vagyok. Nem csak férfi. Apa vagyok.

A legmeghatóbb dolog az egész évben talán az volt, amikor először (lehet, csak belemagyarázzuk, de) kimondta: "Apa." Talán még csak véletlen volt, talán még nem tudta, mit jelent – de nekem mindent jelentett. Egy egész évnyi fáradtság, aggodalom, öröm és újratanulás egyetlen szóban sűrűsödött össze.

Majd 5-én együtt ettünk tortát. Vagyis ő inkább szétkente. Nem tudom, voltam-e valaha ennyire boldog.

Aki szeretne apa lenni, azt kívánom, legyen, élje át, nincs ehhez fogható érzés, lehet közhely, de akkor is a legszebb közhely.

Sok-sok ilyen évet akarok, a maga nehézségével, szépségével, így ahogy van. Szerető feleség, csintalan, rafinált, életre való gyermek, s megannyi élmény, amit együtt éltünk és élünk át. Hisz az első percében megígértem Zoárdnak, hogy együtt fedezzük fel az egész világot.

Ez az év megtanított rá, hogy a szeretet nem egy érzés, hanem egy napi döntés. Hogy újra és újra felkelek, adok, figyelek, ott vagyok. Akkor is, ha fáradt vagyok. Akkor is, ha félek, hogy elrontom.

És tudod mit, fiam? Néha el is rontom. De egy dolgot biztosan jól csinálok: szeretlek. Teljes szívemből. Minden nap egy kicsit jobban.

Köszönöm, hogy apa lehetek. Te tanítasz rá, mit jelent embernek lenni.