Pistivőfély apuka lett - 21. rész

Karácsonyra készülve…

Zoárd már lassan másfél éves lesz, a december pedig már egészen különlegesnek tűnik körülötte. Valahogy más illata van a lakásnak: a meleg radiátor szaga, a karácsonyfa már odaképzelt illata, a díszítés (melyet feleségem mindig gondosan megalkot), na meg a minden este felgyulladó apró fények, amiket ő csodálkozó szemekkel figyel, mintha csillagok költöztek volna be a folyósóra, a teraszra, mindenhova.

A Mikulással Zoárd nagyon ügyesen viselkedett. Bár kicsit félénken bújt anya vállára, amikor meglátta a piros ruhás bácsit, mégis olyan komolyan figyelt, mintha pontosan tudná, hogy most valami fontos dolog történik. Persze, ahogy a zsák kibontásra került, már közelebb is férkőzött a Nagyszakállúhoz. Az ajándékcsomag papírját óvatosan gyűrte a kis ujjaival, majd diadalmas mosollyal nézett fel, mintha azt mondaná: „Sikerült!” mintha azt sugallná, hogy a Mikulás az ilyen ügyes kisfiúkat bizony nem felejti el. Merthogy Zoárd az, ügyes, és már nem is annyira kisfiú.

Zoárd még nem tudja, mi is az a karácsony. Nem tudja, miért suttogunk néha esténként, vagy akár nappal is. Miért bújnak el dobozok a szekrény tetején, és miért kerül elő újra meg újra az a csillogó, díszes fa előtt álló fotónk a telefon képernyőjén. De érzi, hogy valami jó közeleg. És ez éppen elég is, bár nyüglődik a fogaival, a világ ismerkedésével, de bizony-bizony valami közeleg.

Napközben olykor-olykor dúdolni kezd. Néha csak egy-egy hangot, néha egy egész kis dallamot – ahogy ő tudja. Ha kimondjuk a zsák, Mikulás, karácsony szavak valamelyikét, máris rákezd. Mi pedig mosolyogva hallgatjuk, és ilyenkor összenézünk Dettivel: igen, ezért éri meg minden titkos készülődés, zajos bajlódás. Zoárd tapsol, ringatózik, és teljes szívvel énekel, mintha ezek a dalok már régen benne élnének.

Lassan kezdhetünk ajándékokat csomagolni is, szalagokat simítani, és arról beszélgetni, vajon milyen lesz majd Zoárd arca, amikor először meglátja a karácsonyfát. Nem a játékok miatt készülünk ennyire, hanem azért az egyetlen pillanatért: amikor a kisfiúnk szeme majd felragyog, és a világ egy kicsit még varázslatosabb lesz a számára is- Ráadásul feleségem kedvenc ünnepe is ez.

Zoárd hál’Istennek békésen alszik, álmában talán fényekkel, dallamokkal és puha ölelésekkel telve. Nem tudja még, mi az a karácsony, ami néha nem más, mint egy másfél éves kisfiú mosolya, aki énekel, bízva és boldogan, miközben a világ körülötte szeretettel készül rá.