Pistivőfély apuka lett! - 6. rész

Apa-fia - örökszerelem

Írtam a nehézségeinkről. Igen, voltak. Most már talán elmúlóban, vagy legalábbis szünet van benne. Elmúlni látszik a hasfájós korszak, tudom, majd jön a fogzás.

De az elmúlt egy hónap olyan csodálatos volt, imádok apa lenni. Végre lehetek apa, kiélhetem magam ebben a szerepben, a szó legszorosabb értelmében. A feleségem - ahogy én hagyom neki, megteremtem azt, hogy nő és anya legyen - hagy apának lenni. Ez pedig olyan jó!

Szerelmes vagyok a fiamba, rájöttem. Nem arról a fajta szerelemről szól ez, amit két szerelmes között megvan, másként vagyok szerelmes a feleségembe, másként Zoárdba. Arról a mély, feltétel nélküli szeretetről szól ez, amely az apa és fia között szövődhet, és amely évről évre egyre erősebbé válhat, és akarom is, hogy azzá váljon. Ez a szeretet nem ismer határokat, és nem függ semmitől— csak egyszerűen van, már most.

Azt érzem, nálunk az apa és a fia közötti kapcsolat olyan, mint egy szivárvány—minden szín jelen van benne. Ha szomorú a fiam, ott vagyok mellette, hogy vigaszt nyújtsak. Máskor, amikor Zoárd boldogan kacag, én is vele nevetek, mintha újra kisgyermek lennék én is. Olyan sok közös pillanatunk van már most. Már értem a jeleit, akarom érteni, mit szeretne kifejezni. Beszélni nem tud, de mint a szerelmesek, szavak nélkül is megértjük a másikat. Ő is engem és én is őt. Kell-e ettől több? Azt hiszem, nem, csak szeretet, szerelem legyen, a többit megvesszük, megoldjuk. 

Lesznek-e még nehézségek? Biztosan! De most szeretném megteremteni annak az alapját, hogy ezt együtt, közösen vészeljük át, oldjuk meg.

Család lettünk, én értük tűzbe mennék, bármikor. Azt mondják, a szerelem süket, vak és nyomorba dönt. Hát ha ez így lenne…. Nekem mondhat bárki bármit, a feleségembe és a kisfiamba is szerelmes vagyok - ez pedig nem süket, vak, csak éppen nem ismer határokat. És ez így van jól.